Hírek

Családi tragédia Rátóton

2008. január 08., 10:18
Családi tragédia Rátóton. Valószínűleg az évek óta mentális gyógykezelés alatt álló anya ölte meg 12 éves lányát, 76 éves édesanyját, majd pedig magával is végzett. Az ügy részleteiről ma tartottak sajtótájékoztatót a Vas Megyei Rendőr-főkapitányságon.

Január 7-én délután a munkából hazatérő apa talált rá vérbe fagyott családjára. Azonnal hívta a mentőket, de a már több órája halott kislányán, feleségén és édesanyján nem tudtak segíteni. A rendőrséget a mentők értesítették.

Prácser Gábor - r.alezredes, kiemelt főnyomozó, VMRFK
"Mindhárom személy halálát szúrt, vágott sérülések okozták. Lefoglaltunk két búcsúlevelet. Előzetesen írásszakértővel elemeztettük ezeket: az anya írta és valószínűleg ő követte el a bűncselekményt."

Feltehetően az egyik búcsúlevelet a gyilkosság előtt írta az anya, a másikat pedig utána. Ebben a család rossz anyagi helyzetét említi tettének indokaként. Áldozataival, majd végül magával az emeletes ház különböző helyiségeiben végzett. A nyomok arra utalnak, hogy kislánya védekezett. Ő egyéként ezen a hétfői napon azért tartózkodott otthon, mert lázas beteg volt. A tanúk szerint a család rendezett körülmények között élt.

Dr. Palkó Andrea - r.alezredes, bűnügyi osztályvezető, VMRFK
"Az édesanya munkanélküli volt, karácsony előtt vállalt alkalmi munkát, de betegsége miatt folyamatosan dolgozni nem tudott."

Az 53 éves nő évek óta mentális gyógykezelés alatt állt. Az eddigi adatok szerint semmi sem utalt arra, hogy az anya ilyen szörnyű tettre készült. A rendőrség egyértelműen kizárta, hogy az apának köze lett volna a bűncselekmény elkövetéséhez.

 

 

Gubás Gabi Agora Szombathely