Eddig évente átlagosan 10-12 ezer ember látogatott ki rendszeresen a nyáron kellemesen árnyas sportligetbe, hogy ott teniszezzen, focizzon, kosárlabdázzon, kocogjon. Télen az üzemeltető sportszolgáltató kht. sátra alatt a teniszezésre továbbra is lehetőség nyílt, ám a többi sport szerelmesei nem tudták használni a létesítményt.
Az üzemeltetés éppen ezért nem volt nyereséges, közel 11 millió forint folyt be és valamivel több ráfordítással működött eddig a sportcentrum.
Takács József - sportszolgáltató Kht ügyvezető igazgatója.
"A pályák pótlásával kezdi a beruházást az építető, remélhetőleg tehát nem szenvednek sportolási lehetőségben hiányt a kis focipályákat igénybevevők sem."
A tervek szerint az első focipálya és a fenyves helyére épül az új épület. A többi salakos pálya megmarad, sőt újak épülnek. A terveket már megrendelték a kivitelezők, akik szerint a megvalósításhoz több, mint félmilliárd forint szükséges.
A városi vezetők szerint jobban nem is alakulhatott volna a sportliget beruházása. Arról azonban még nem döntöttek, hogy 30-40, esetleg 50 évre adják-e bérbe a területet üzemeltetésre.
Szabó Gábor - alpolgármester
"Ilyenformán a város tehermentesítve lesz, a szabadidősport kedvelő szombathelyiek pedig egy magas színvonalú szolgáltatást kapnak."
A vállalkozóval kötendő szerződés tervezetére, amely a többi közt magába foglalja, hogy a városi diák és szabadidősport tagjai kedvezménnyel vehetik majd igénybe az új létesítményt, még rá kell bólintania a január végi közgyűlésnek is.
A témával bővebben is foglalkozunk csütörtök esti közéleti magazinunkban. A Ma-holnapban összeállítást láthatnak a sportliget múltjáról, és bemutatjuk Önöknek a modern sportkomplexum elkészült látványterveit is.





























