Lazáry Viktor elmondta: ha megfelelő garanciákat kapnak arra, hogy a választások után is ugyanúgy érkezik támogatási összeg a kormánytól, mint most, nem látják akadályát a kőszínház felépítésének. Ám felvetődik a kérdés, szükség van-e, ilyen helyzetben ideiglenes színházra, kell-e több mint félmilliárd forintot kidobni az ablakon a HEMO felújítására - tette hozzá. Kifejtette: ha a szombathelyiek 50 évig tudtak várni a színházra, két-három év már igazán nem sok idő.
A politikus úgy véli, kissé elhamarkodott volt a színházalapítás, hiszen augusztus 21-én már elvileg indul az évad. Hangsúlyozta: egyeztető tárgyalásokat kezdeményeznek a városvezetéssel, és javasolni fogják, hogy készítsenek közvéleménykutatást a városlakók körében arról, valóban kell-e nekik a színház.





























