A lakossági fórum résztvevői számára bemutatták azt az öt helyszínt, ami szóba került a színház felépítésére. Ezek a Kőszegi utcai tömbbelső, az Aréna utca, az autóbuszpályaudvar, a volt városi strand és a Március 15-e tér. Utóbbit támogatták a szerdai szakmai fórum résztvevői és a pénteki lakossági fórumon felszólalók többsége is egyetértett ezzel. Volt azonban olyan vélemény is, hogy az emlékmű, akár a zsinagóga közelében kellene a színházat felépíteni, de a felszólalók között volt, aki az Ady tér mellett érvelt.
A hozzászólók közül volt, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy a Mácius 15-e téren az SZTK még nem városi tulajdon, és ebben a kérdésben mihamarabb a megyei önkormányzattal meg kell egyezni.
Egy felszólaló felvetette, hogy 500 forintos ún. színházi téglajegyet adjanak ki, mint annak idején a Képtár építésénél. Ennek megvásárlásával támogathatják az emberek a színház építését. A közgyűlés január 31-én dönt, hol épül fel az új szombathelyi kőszínház.





























