Hírek

A Dobó SE lett a győztes

2008. január 15., 15:01
Fennállása legeredményesebb évét zárta a Szombathelyi Dobó SE. A hétfő délutáni szezonzáró sajtótájékoztatón a Magyar Atlétikai Szövetség főtitkára adta át a klub legeredményesebb versenyzőjének, Pars Krisztiánnak az egyesületi pontverseny győztesének járó serleget.

A tizenkét évvel ezelőtt létrehozott egyesület 1999 után második alkalommal hódította el az egyesületi pontversenyben az első helyet. Ráadásul olyan klubokat megelőzve, amelyek három-négyszeres költségvetéssel dolgoznak és az atlétika minden szakágában indítanak versenyzőket.

A Dobó SE versenyzői közül a világbajnoki ötödik helyezett Pars Krisztián már biztos olimpiai résztvevő. "B" szinttel rendelkezik Dívós Katalin, akinek még van esélye a pekingi repülőjegyre. Csakúgy, mint a még utánpótlás korú Németh Kristófnak, akinek nyárig öt métert kellene javulnia az utazást jelentő "B" szint eléréséhez.

Horváth Vilmos elnök a tájékoztatón elmondta: a tavalyi évben kevesebb mint tízmillió forintból gazdálkodhattak, ez hétmillióval kevesebb annál, amit 2000-ben kaptak. Egyre nagyobb problémát jelent a versenyzők utaztatása és felkészítése. Varga Tamás, a közgyűlés sportbizottságának elnöke válaszul megígérte, hogy a klubot idén soron kívül a kiemelt egyesületek közé emelik.

Gubás Gabi Agora Szombathely