Hírek

Néhány óvodában még várat magára a tornaszoba

2008. január 16., 09:35
Már csak fél éve maradt az önkormányzatnak arra, hogy Szombathely óvodáiban tornaszobákat alakítsanak ki. Egy rendelet szerint ugyanis 62 m2-es helyiséget kellene biztosítani a gyerekeknek sportolásra, mozgásra. Idén három óvoda pályázik a Nyugat-dunántúli Regionális Operatív Program keretében az átalakításhoz szükséges összegre. A város 18 óvodájának zömében a megszűnt csoportok termeiből már kialakították a tornaszobát, a többi helyen azonban augusztus 31-ig valószínűleg nem tudják előteremteni a kellő pénzügyi forrásokat.

A szombathelyi Benczúr Óvodában már évek óta foglalkoznak beszédsérült gyerekekkel, ezért is volt nagyon fontos a mozgásfejlesztő szoba kialakítása, hiszen a terápiás kezelések során a mozgás fejlesztése is nagy szerepet kap. Az intézményben már 1996 óta tartanak foglalkozásokat a tetőtérben kialakított tornaszobában.

Kovács Gáborné - intézményvezető, Benczúr Gyula Utcai Óvoda
"Szükséges lenne minden intézmény számára eredetileg, építészetileg tornaszobának tervezett egység kialakítására, hiszen az egészséges gyerekek mozgásigénye, mozgáskoordinációja sokkal szélesebb körű, nagyobb teret igényel."

Az intézményben a benti szobán kívül az udvar kialakítása is több lehetőséget nyújt a megfelelő fejlesztő munkára. A gyerekek különböző eszközökön játszhatnak, illetve a füves, dombos, fás területeken kúszhatnak, mászhatnak, ami az egészséges fejlődésükhöz elengedhetetlen. A város több óvodájában azonban hiányoznak ezek a kedvező feltételek. A Derkovits lakótelepen lévő Mocorgó Óvodában még nincs külön mozgásfejlesztő terem.

Tóth Csabáné - intézményvezető, Mocorgó Óvoda
"Lakótelepi óvodáról lévén szó nagy intézményünk van, tornatermünk nincs. Ennek érdekében minden lehetőséget megragadunk a mozgásfejlesztéshez, speciális mozgásfejlesztő eszközt biztosítottunk."

Tornaszoba híján a gyerekeket uszodába, korcsolyázni viszik, és nagy sétákat, kirándulásokat szerveznek számukra a városban, valamint gyakran igénybe veszik a lakótelepi iskolák tornatermeit, hogy a mozgás fejlesztésére alkalmas környezetet is biztosítani tudják a kicsiknek.


 

Gubás Gabi Agora Szombathely