A hazaiak már a meccs elején tudtára adták a vendégeknek: nem számíthatnak sikerre. Ötpercnyi játék után már tíz ponttal vezetett a Falco. Szrecsko Szekulovics tanítványai remekül védekeztek, ezért a Kaposvár játékosai távoli dobásokkal próbálkoztak - eredménytelenül. A lepattanók rendre a szombathelyiek kezében landoltak. A gyors indításokból a hazaiak sorra szerezték a pontokat. A duplák mellett triplákból sem volt hiány. Hét három pontos találatot jegyeztek a falcósok. A félidőben 50-27 volt az állás.
A második húsz percben a játék képe alig változott: a két csapat közötti pontkülönbség tovább nőtt. Az iskolajátékot bemutató Falco az utolsó negyedet 41 pont előnnyel kezdte. Ezt követően a vezetőedző sorra lecserélte a kezdő játékosokat, és lehetőséget adott a fiataloknak is. Ők meghálálták a bizalmat és még növelték is a különbséget. A végeredmény 109-65 lett. Ezzel a Falco 13. győzelmét is elkönyvelhette a bajnokságban. A legeredményesebbek Kálmán 33, Doyne és Kazlauszkasz 16-16 és Csirics 12 ponttal. Az alapszakasz utolsó fordulójában a Zalaegerszeg lesz a Falco ellenfele.





























