80 kis óvodás kezdhette meg októberben az angoltanulást a Szűrcsapó utcai oviban. A gyerekek nyolcas csoportokban, hetente háromszor vesznek részt a játékos foglalkozásokon. A tapasztalatok szerint az óvónők, a szülők is nagyon elégedettek az eddigi eredményekkel, a gyerekek ugyanis nagyon élvezik a tanulást.
Surányiné Palkó Eleonóra - óvodavezető
"A gyerekek nagyon élvezik, egymásnak tanítják a nyelvet. Számon tartják a foglalkozások időpontját, és mindig nagyon várják. Egy-egy angol szó vagy dal a játék során is előkerül, nagyon élvezik a játékot."
Az önkormányzat döntése alapján egyelőre csak ebben az intézményben, és csak a szombathelyi ovisok tanulhatják a nyelvet. A kedvező fogadtatás indokolja a program továbbfejlesztését: a jövőben nemcsak az angol, hanem a német nyelv tanítására is lehetőséget biztosítanának.
Dr. Czeglédy Csaba - alpolgármester, SZMJV
"Az előzetes felmérések alapján a szülők 15-20 százaléka nem az angolt akarja, hanem a németet. A 2009-2010-es tanévben - úgy tervezzük -, hogy a Gazdag Erzsi oviban fogjuk elindítani a német nyelvi képzést."
A jövőben egyeztetnek arról is, hogy milyen módon tudnának a vidéki gyerekek bekapcsolódni a programba, hiszen az érdeklődés a nem Szombathelyen élő szülők körében is nagy. A nyelvoktatást a későbbiekben a város többi óvodájában is szeretnék elindítani.





























