A statisztikák szerint 2006-ban 62, tavaly pedig 49 gyermekkorú, azaz 14 év alatti elkövetővel szemben kellett intézkedniük a rendőröknek, az esetek száma tehát valamelyest csökkent. A 14 és 18 év közötti korosztályt illetően azonban évek óta enyhe, de folyamatos növekedés tapasztalható.
Németh Róbert - bűnmegelőzési osztályvezető, VMRFK
"Vas megyében a gyermekkorú és fiatalkorú bűnelkövetők aránya a létszámukhoz képest nagyon alacsony. Országosan is kedvező helyet foglalunk el."
Németh Róbert elmondta: gyakori, hogy a fiatalok bandákba verődve garázdálkodnak, egy-egy átmulatott éjszaka után rongálják a közterek kukáit, fáit. Sokszor van példa arra, hogy vagyon elleni bűncselekményeket követnek el a társaik ellen, legtöbbször mobiltelefont, zsebpénzt, biciklit lopnak. Ennél súlyosabb cselekmények szerencsére nagyon ritkán történnek a megyében.
A rendőrség különböző programokkal kívánja megelőzni a fiatalkori bűnözés terjedését, az egyenruhás előadók iskolákban, kollégiumokban mondják el a diákoknak a hasznos tudnivalókat. A szakemberek szerint a gyámhatóság, a rendőrség, és a családsegítők együttes összefogására van szükség ahhoz, hogy a visszaeső gyerekkori bűnözőkből később ne váljon börtöntöltelék.





























