A Szombathelyi Vagyonhasznosító januárban ötmillió forintért vásárolta a háromsebességes, műanyag kapaszkodós 194 méter hosszú, 16 személyes 5,5 kilowatt teljesítményű motor által működtetett bébi-felvonót, amelyet korábban már üzembe helyeztek, kedden pedig a környezetvédelmi, közlekedési, a kulturális és örökségvédelmi szakhatóságnak, valamint a rendőrségnek, a tűzoltóságnak és a Polgármesteri Hivatal Építési Osztályának kellett véleményt formálnia. Mindent rendben találtak, és rábólintottak a működtetésre.
Horváth Gábor - Nemzeti Közlekedési Hatóság Nyugat-dunántúli igazgatóság
"Az üzemeltetésnek akadályát nem találtam, ideiglenes engedélyt adunk ki az önkormányzat részére."
A felvonó a 17 méter szintkülönbségű dombra 25 másodperc alatt ér fel, igaz, egyelőre utasok nélkül, ám az üzemeltető reméli, hogy még idén síelők is birtokba vehetik az új sípályát.
Tatai Péter - szolgáltatási vezető, Szombathelyi Vagyonhasznosító és Városgazdálkodási Zrt.
"A mai nappal a szakhatósági engedélyekig eljutottunk, minden jól sikerült, szerdától elvileg használható lenne, ha az időjárás kegyeibe fogadja a sípályát."
A használatbavételi engedély tehát megvan a sífelvonóra, ám az igazi próbaüzeme majd csak egy kiadósabb havazás után lesz.





























