Hírek

Együttműködés az óvodai nyelvoktatás fejlesztésére

2008. január 23., 15:27
Aki most jelentkezik a Nyugat-magyarországi Egyetem óvodapedagógus szakára, tanulmányainak befejezése után rögtön állást kaphat Szombathelyen. Eddig sikeresnek bizonyult az óvodai idegen nyelvi oktatás, így a város vezetése szeretné a jövőben ezt továbbfejleszteni. Ennek érdekében az önkormányzat egy együttműködést írt alá a Nyugat-magyarországi Egyetemmel, amennyiben húsz fő felvételt nyer a környékről a képzésre, abban az esetben itt helyben biztosítanak erre lehetőséget. Erről tájékoztatták szerdán a sajtó munkatársait.

Az elkövetkezendő években az önkormányzat feladata, hogy a korai kétnyelvűség kialakítását segítse - mondta a sajtótájékoztatón dr. Czeglédy Csaba alpolgármester. Ennek érdekében az egyik helyi nyelviskola munkatársai egyelőre ugyan kísérleti jelleggel, de megkezdték az óvodákban a kicsik idegen nyelvi oktatását, valamint az óvodapedagógusok szakirányú továbbképzését. A Savaria Egyetemi Központ a továbbiakban szeretne a Nyugat-magyarországi Egyetemmel közösen az óvodapedagógus szakon magasabb szintű idegen nyelvi képzést biztosítani. A célok elérése érdekében az önkormányzat együttműködési szerződést írt alá az egyetemmel.

Dr. Czeglédy Csaba - alpolgármester, SZMJV
"Ez azt jelenti, hogy akik most február 15-ig jelentkeznek a Nyugat-magyarországi Egyetem Benedek Elek karának angol vagy német specializációs képzésére, közülük legalább öt, majd az elkövetkezendő években tíz fővel az önkormányzat tanulmányi szerződést fog kötni."

Ebben a város vállalja, hogy a képzés ideje alatt támogatja a hallgatókat, a diploma megszerzése után pedig munkát ad nekik valamelyik helyi óvodában. A tervek szerint a későbbiekben ezt a rendszert kiterjesztik a tanító-, valamint a tanárképzésben résztvevő diákok számára is. A témával kapcsolatban dr. Czeglédy Csaba január 30-án 16.30-kor tart fogadóórát az érdeklődő szülőknek és a diákoknak a Savaria Egyetemi Központ "C" épületének könyvtárában.


 

Gubás Gabi Agora Szombathely