Hírek

Német ajkú diákok vetélkedtek

2008. január 24., 15:23
Német nemzetiségi vers- és prózamondó versenyt rendeztek csütörtökön a Savaria Egyetemi Központban. Ezen hagyományosan azok a tanulók vehetnek részt, akik az iskolai fordulókon a legeredményesebben szerepeltek. Idén 45 tanuló érkezett a Vas és Zala megyei német nemzetiségi iskolákból.

A versenyen a tanulók korosztályonként négy kategóriában indultak. Egy kötelező és egy szabadon választott művet kellett előadniuk a résztvevőknek a német irodalomból vagy a magyarországi német alkotásokból. Több szempontnak is eleget kellett tenni, a zsűri többek között a szöveghűséget, a kiejtést, az artikulációt és a hangsúlyt figyelte.

Cser Márta - német nyelvi szaktanácsadó, NyME Pedagógiai Szolgáltató Központ
"A célja az, hogy a megyében élő németség hagyományát ezzel is ápolja, és a nyelvet egy kicsit más oldalról megközelítve is megismerkedjenek a gyerekek a német nyelvvel, a magyarországi német irodalom műveivel."

A zsűri kategóriánként a négy legjobban szereplő tanulót emelte ki, ők képviselik majd a két megyét a regionális versenyen. Az első három legügyesebb diák oklevelet, ajándékutalványt és édességet is kapott.


 

Gubás Gabi Agora Szombathely