Hírek

Egyetemi hallgató terjesztett marihuánát

2008. január 25., 09:14
Kábítószerterjesztőket- és fogyasztókat fogott el a kőszegi rendőrség és a megyei felderítő osztály. Egy 28 éves helyi férfi maga termesztette az indiai vadkendert, majd szárítás után grammonként értékesítette. Az agráregyetemen tanuló dílert már tavaly ősz óta figyelték a rendőrök.

Alig két négyzetméteren termesztette a férfi a vadkendert. A Gyöngyös-parti természetvédelmi területen rajta kívül csak a madarak jártak, ezért is döntött úgy, hogy itt nevelgeti a sokat érő palántákat. Elmondása szerint ősszel leszürelte a kétméteresre megnőtt növényeket, és egy ismerőse lakásában szárította meg, majd pedig kiporciózta. Egy-egy egy grammos alufóliába csomagolt adagot 1500-2000 forintért adott el ismerőseinek. A terjesztésben két másik férfi is részt vett, igaz, ők esetenként más forrásból is szereztek be anyagot.

Faller Ferenc - rendőr-alezredes, bűnügyi osztályvezető - Kőszegi Rendőrkapitányság
"A fogyasztók tudták, hogy kitől lehet marihuánát szerezni, általában ezzel a személlyel az utcán találkoztak, és ott a napi-heti szükségletet szerezték be."

A társaság kulcsfigurája egy 28 éves egyetemista férfi. A rendőrök nála a házkutatás során 400 gramm - a szakértő szerint jó minőségű - marihuánát foglaltak le. Ez a mennyiség kétezer szál cigarettára elég, a feketepiaci ára pedig eléri a nyolcmillió forintot.

A rendőrök egyszerre csaptak le a terjesztőkre és a fogyasztókra egyaránt. 12 gyanúsított ellen indult most nyomozás. A fogyasztók a büntetés helyett mindannyian az elterelést vállalták. Ha igazoltan végigcsinálják a terápiát, akkor az ügyészség megszünteti ellenük az eljárást. A terjesztők viszont börtönbüntetésre is számíthatnak.

 

 

Gubás Gabi Agora Szombathely