Hírek

Együttműködés határok nélkül

2008. január 28., 09:47
A következő öt évben 101 millió euró, azaz több mint 25 milliárd forint áll rendelkezésre az Ausztria-Magyarország Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében például turisztikai, gazdasági, kulturális, infrastrukturális fejlesztésekre. A péntektől induló pályázatoknak az egyik legfontosabb feltétele, hogy közös, magyar és osztrák együttműködésben valósuljanak meg az elképzelések.

Az ausztriai Oslipban pénteken tartottak a részletekről tájékoztató konferenciát. Az Európai Unió a Regionális Fejlesztési Alapból 82 millió eurót biztosít a program megvalósítására, a többit az osztrák és a magyar kormányok állják. Az unió maximum 85%-os mértékig finanszíroz egy-egy pályázatot. Ehhez a magyar állam a hazai projektek esetében automatikusan 10 %-ot tesz hozzá, mindössze 5 %-ot pedig önerőből kell előteremteniük a különböző civil szervezeteknek, alapítványoknak, önkormányzatoknak.

Ausztriában Bécs és Bécs környéki, valamint burgenlandi, míg magyar oldalról vasi, zalai és Győr-Moson-Sopron megyei pályázatokat várnak, amelyeket évente háromszor az osztrák és magyar szakértőkből álló Monitoring Bizottság bírálja el. A programra beérkező első pályázatokról várhatóan júniusban döntenek.

Gubás Gabi Agora Szombathely