A házszámokat az épületek engedélyezési eljárása során adja meg az építési hatóság. Innentől az ingatlantulajdonos felelőssége, és érdeke is, hogy az látható helyre kikerüljön, hiszen a postás, szükség esetén a mentő vagy egyéb szolgáltatók ez alapján találják meg a keresett címet.
Krencsey Igor - építési irodavezető, SZMJV
"Az országos építésügyi jogszabály azt írja elő, hogy az épület homlokzatán jól látható helyen fel kell tüntetni. Ennek a nagysága az építtető saját döntésén alapul."
Amennyiben egy telken több épület van, melynek homlokzatai egymást takarják, akkor a telek homlokvonalán - például a kerítésen - valamennyi ingatlanra vonatkozó jelölést fel kell tüntetni. A számozást ugyan az építési hatóság nem ellenőrzi, de ha más ügy kapcsán kiderül, hogy hiányzik a ház jelölése, és felszólítás ellenére sem pótolja a tulajdonos, akkor eljárási bírságot kell fizetnie. Ez magánépület esetén akár félmillió, középület esetén egymillió forintos büntetést is jelenthet. Az irodavezető elmondta, még nem volt példa a városban arra, hogy hiányzó házszám miatt büntettek volna.





























