Hírek

A vonatok 40 százaléka közlekedik

2008. február 06., 14:50
Jelenleg (szerdán kora délután) a vonatok 40 százaléka közlekedik az országban, délelőtt 11 óráig a kijelölt 1236 vonat közül 487 vonat járt. Kedden ugyanebben az időben 347 vonat közlekedett, ez is mutatja, hogy bővül a vasúti eljutási lehetőség. Szerdán eddig 168 tehervonat közlekedett.

A vasúttársaságok kiemelten kezelik a délutáni vonatközlekedés szervezését is, mert fontosnak tartják az utasok eljutási lehetőségeinek biztosítását. A budapesti elővárosi vonalakon általában két-két vonat szállítja az utasokat, amelyek óránként, vagy kétóránként indulnak. Mindhárom budapesti főpályaudvar fogadja és indítja az elővárosi vonatok egy részét.

A vidéki regionális forgalomban általában három órás időközönként járnak a vonatok, az IC és a távolsági vonatközlekedés még kiszámíthatatlan. A Budapest–Szeged közötti IC-k (minden második) közlekedik, igaz, hogy Kiskundorozsma–Szeged között vonatpótló buszokkal kell utazni. Ugyancsak javul az IC összeköttetés a Budapest–Győr–Szombathely útvonalon.

Szombathely állomás még mindig nem indít és nem fogad személyvonatokat, azonban az elmúlt napok gyakorlatához hasonlóan, minden irányba biztosítják a forgalom működését, így Celldömölk - Budapest és Csorna irányába Vépig, valamint Nagykanizsa irányába Püspökmolnári állomásig vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat. A vissza-út is ugyanígy, Vép és Püspokmolnári állomásoktól Szombathely irányába vonatpótló autóbuszokkal megoldott.

A vonatpótló autóbuszok Szombathely állomás épülete elől indulnak.

Szombathely – Kőszeg állomások között a vasúti közlekedés folyamatos.

A GySEV-vonalakon vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat Szombathelytől Ják-Balogunyom és Acsád állomásokig, valamint vissza Szombathelyig.  

Indulás előtt érdeklődjenek a pályaudvarokon, vagy tájékozódhatnak a MÁVDIREKT 06-40-49-49-49-es telefonszámán.


 

Gubás Gabi Agora Szombathely