A megye támogatja a színházépítési törekvéseket. Döntés született arról, hogy a jövőben nem kívánják üzemeltetni az SZTK-t, és az épületet átadják a városnak. Tehát kiírhatják a pályázatot úgy, hogy a leendő építtetőknek ne kelljen számolniuk a rendelőintézettel mint térelemmel. Az átadás részleteiről később egyeztetnek.
Dr. Ipkovich György - polgármester, SZMJV
"A részletekről, hogy milyen módon adják át, nem esett szó, én azt gondolom, hogy akár a jövendőbeli színházban való részvétellel, csereingatlan-felajánlással vagy adás-vétellel is megszerezhető."
A felek egyetértettek abban, hogy a Térségi Integrált Szakképző Központnak magának is tennie kell azért, hogy bevételei nőjenek, és ne csak a támogatásokból működjön. A többi közös fenntartású intézményről is tárgyaltak. A megyei és a városi közgyűlés ugyanis ezekben a hetekben készíti elő a költségvetést. Megnézik az előző évi zárást, és megkeresik a módját, hogy a veszteséges intézmények büdzséjét nullszaldósra hozzák ki. Parázs vita alakult ki az MMIK-épületről. A felújítási programban ugyanis csak az ingatlan tulajdonosa pályázhat, az pedig a megyei önkormányzat.
Kovács Ferenc - elnök, Vas Megyei Közgyűlés
"Kérte Szombathely városa, hogy adjuk át nekik a tulajdonjogot, a jogászaink megnézik a lehetőségeit, hogy lesz ez megoldható."
Még mindig kényes kérdés a kórház ügye. A város azt szeretné, hogy a központ kerüljön vissza Szentgotthárdról Szombathelyre, ennek fejében megszüntetné az ügyben indított bírósági pert. Megegyezés nem született, a felek két héten belül újra tárgyalóasztalhoz ülnek.





























