Egy rendőrségi közlemény szerint nyomozás folyik Pintér István ellen, akit azzal gyanúsítanak, hogy pénzt kért lakáskiutalások elintézéséért. Szakály Gábor képviselő szerint azonban már korábban is voltak kétes ügyei, amikor a polgármester bizalmi embereként dolgozott az önkormányzatnál. Képviselőként ezért már korábban kérdéssel fordult dr. Ipkovich Györgyhöz, de a mai napig nem kapott választ - hangoztatta a politikus.
Pintér Istvánnak a jelenlegi városvezetéshez kötődését jelzi az a tény is, hogy annak idején ő képviselte a várost a Falco KC felügyelő bizottságában. Így hozzájuthatott bizalmas információkhoz is, amelyeket saját érdekében használhatott fel - tette hozzá Lazáry Viktor. A politikus emiatt egy belső vizsgálat elrendelését tartaná szükségesnek.
Dr. Takácsné dr. Tenki Mária képviselő, a lakásbizottság tagja elmondta, hogy fogadóóráin többen jelezték neki, hogy csúszópénzt kell fizetni a lakáskiutalásnál. A képviselők ezért felszólítják a városvezetést, hogy tisztázzák, hogyan történt az utóbbi időben az önkormányzati lakások kiutalása, és ezekre volt-e hatással Pintér István.





























