Az egyik vaskeresztesi szőlőültetvényen már napok óta folyik a munka. A Mittl család mintegy három hektár szőlőt művel. Segítséggel is közel egy hétre van szükségük, mire megmetszik a több ezer tő szőlőt.
Ez az optimális időpont a metszésre, mivel a növény ilyenkor nyugalmi állapotban van. A nedvkeringés még nem indult meg, így elkerülhető, hogy például fertőző betegségeket vigyenek át metszéskor egyik tőről a másikra. A termelők jó évre számítanak, de ez nem csak az időjáráson múlik. A mostani munkák nagyban befolyásolják, milyen termés lesz idén.
A különböző pályázatoknak köszönhetően az elmúlt időszakban több tíz hektár új szőlőültetvényt telepítettek a Vashegy Hegyközségben. És lesz még több is. De pályázatokat akár az ültetvények felszámolására is be lehet nyújtani.
Vaskeresztesen nem elsősorban az idei termés miatt fáj a termelők feje. Az új hegyközségi törvény szerint ugyanis 500, illetve külön engedély alapján 300 hektárnál kisebb területen nem működhet önálló hegyközség. A Vashegy Hegyközség területe pedig nem éri el a 200 hektárt.





























