Az érdemi munka megkezdése előtt a Rendészeti Szakbizottság két új tagja tett esküt, majd sor került a megyei önkormányzat és a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság közötti együttműködési megállapodás aláírására. Az idei költségvetésről szóló bevezetőben elhangzott: az összbevétel mértéke közel 13 milliárd forint. Emellett a megyei önkormányzat közel ötszáz millió forint hiánnyal számol, ami a tavalyihoz hasonlóan alakul.
Kovács Ferenc - elnök, Vas Megyei Közgyűlés
"Ezt a szintet tartani is tudjuk, de ehhez racionális intézkedésket kellett tennünk és további lépések várhatók. Szombathely városával nem tudtunk megállapodni, hogy a közös fenntartású intézményeknél milyen leépítéseket hajtsunk végre."
Az elkövetkező hetekben egyeztetések lesznek a megye és a város között és nemcsak a közös fenntartású intézményekre vonatkozóan. Több olyan témakörben is tárgyalnak, amelyek mindkét fél szempontjából rendkívül fontosak - tette hozzá a megyei közgyűlés elnöke.





























