Hírek

LB-határozat a töredékszavazatokról

2008. február 21., 09:26
Alapvetően befolyásolta a szombathelyi közgyűlésben kialakult erőviszonyokat a Vas Megyei Bíróság 2006 őszén hozott döntése, amely alapján a Pro Savaria Egyesület helyett az MSZP kapott meg egy mandátumot az önkormányzati választások után. Egy most nyilvánosságra került Legfelsőbb Bírósági határozat szerint ez az ítélet hibás volt, de megváltoztatására utólag nincs mód.

2006 őszén a Vas Megyei Bíróság megváltoztatta a megyei területi bizottság határozatát, és a Pro Savaria Egyesület helyett az MSZP-nek ítélt egy mandátumot. Ezzel az MSZP-SZDSZ 13, míg a Fidesz-KDNP 14 képviselői helyhez jutott. Amennyiben a Legfelsőbb Bírósági határozatnak megfelelő ítélet születik, akkor a mostani ellenzék került volna többségbe.

Az ügy jogi szempontból lezárult, mivel a Vas Megyei Bíróság annak idején jogerős döntést hozott. A Legfelsőbb Bíróság Közigazgatási Kollégiumának döntése a jövőre nézve lehet iránymutató.

Országosan hat helyen hoztak ítéletet a bíróságok a töredékszavazatok elosztásáról. Csak két testület döntött a mostani Legfelsőbb Bírósági állásfoglalásnak megfelelően, míg négy helyen, köztük Vas megyében ellentétes határozatot hoztak. Döntő befolyással azonban csak a szombathelyi közgyűlés összetételére volt a meghozott ítélet.


 

Gubás Gabi Agora Szombathely