A várakozásnak megfelelően sima győzelmet aratott a Falco a Sopron gárdája ellen. A szombathelyiek végig vezettek és már a félidőben 17 pontos előnyre tettek szert. A folytatásban sem változott a játék képe. A hazai csapat diktálta az iramot, a vendégek próbálkozásai a felzárkózáshoz hiábavalónak bizonyultak. A Falco végeredményben megérdemelten nyert 96:74- re, megszerezve 18. győzelmét az alapszakaszban.
A kosarazókkal ellentétben a női röplabdázók számára véget ért az alapszakasz. A Haladás az utolsó hazai meccsén is kikapott, ezúttal a Székesfehérvár MÁV Előre együttesétől. Mucsi Péter tanítványai az első két játszma elvesztése után még szépítettek, de ezúttal csak ennyire tellett erejükből. A vendégek megérdemelten nyertek 3:1-re a gyengén muzsikáló szombathelyiek ellen. Ezzel a vereséggel a Haladás a csoport utolsó helyén végzett. Az április 5-én kezdődő rájátszásban a Jászberény és a Kalocsa ellen tiszta lappal indulhat harcba a kisesés ellen folyó küzdelemsorozatban.
A szuperligás Gravitáció tekecsapatának a kiesés elkerülése a fő célja. Ennek érdekében a hétvégi fordulóban hazai pályán mindenképpen győznie kellett a közvetlen rivális budapesti Erőmű gárdája ellen. Az újonc szombathelyeik ennek megfelelően küzdöttek és 5:3-ra nyertek, így most csak egy pont hátrányban vannak a bentmaradást jelentő nyolcadik helytől. A hazaiaknál Fodor 574, Szabó 566 fát döntött.
Szombaton véget ért az első Nemzeti Téli Játékok versenysorozata. Az értelmi fogyatékkal élő sportolók számára szervezett vetélkedőnek Kőszeg és Szombathely adott otthont. A mintegy 300 versenyző öt sportágban, hófutásban, alpesi síelésben, padlóhokiban, műkorcsolyázásban és gyorskorcsolyában mérte össze tudását. A viadal különlegességét az adta, hogy a legjobbak kvalifikálhatták magukat a 2009-ben, az Egyesült Államokban megrendezendő Speciális Olimpiára.





























