2007-ben összesen 728 üzletet és vendéglátó helyet vizsgáltak a fogyasztóvédelmi hivatal dolgozói a megyében. Az elmúlt évekhez hasonlóan ezúttal is a kereskedelmi egységek több mint felénél találtak valamilyen problémát. 26 esetben szűrtek ki baleset- vagy éppen életveszélyes árukat, elsősorban a villamossági berendezések és a játékok között. A ruházati termékeknél találták a legtöbb szabálytalanságot.
Hódy Péter - kirendeltségvezető, NFH Nyugat-dunántúli Felügyelőség Szombathelyi Kirendeltsége
"Főleg a "csillagszóró hadműveletnél" jött ki, hogy nem tudták a termékek eredetét bizonyítani. Lassan megindul a "tavaszi kikelet" akció, ami remélhetőleg kiszűri ezeket, mert jelentős mennyiségű áru jön be illegálisan az országba."
Azok a kereskedelmi egységek, amelyekben valamilyen szabálytalanságot észleltek korábban, idén is számíthatnak újabb ellenőrzésre. A fogyasztóvédők több változást is várnak a 2008-as évtől. Szeretnék, ha az egyes szakhatóságok feladatkörét a jogszabályok pontosabban határoznák meg. Előfordult ugyanis, hogy egy konyhai ellenőrzés során a fogyasztóvédelem és a mezőgazdasági szakigazgatási hivatal emberei az átfedések miatt akadályozták egymás munkáját.





























