Az "AGORA" pályázatot a területi közművelődés infrastruktúrájának kialakítására írták ki. Olyan épületek felújításával lehet jelentkezni, amelyek működése megyei hatáskörű. Feltétel, hogy csak megyeszékhelyek pályázhatnak - tájékoztatta a sajtót kedden Majthényi László, a megyei közgyűlés alelnöke. Kovács Ferenc megyei elnök ezért a múlt héten egy olyan megoldást javasolt, hogy amennyiben a város az MMIK felújítására nyújtja be pályázatot, úgy a pénz elnyerését követően a Vas Megyei Közgyűlés lemond a tulajdonjog feléről Szombathely javára.
Marton Zsolt, a Fidesz frakcióvezetője keddi sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a csütörtöki városi közgyűlés anyagai között mégsem a város és a megye megegyezéséről lehet olvasni. Az előterjesztés szerint csupán a pályázati pénz elnyerése után indulhatnának a tárgyalások a tulajdonjogról.
Szombathely első embere ezért azt javasolja a közgyűlésnek, hogy inkább egy 100%-ban városi tulajdonú épület felújításával induljanak az "AGÓRA" pályázaton. A Vas Megyei Közgyűlés vezetői - a megyei alelnök elmondása szerint - nem értik a város polgármesterének álláspontját.





























