A színészi állásokat több fórumon is meghirdették. 100-nál is többen jelentkeztek, közülük választották ki Jordán Tamásék azt a 18 művészt, akik megkezdhetik a munkát a Weöres Sándor Színházban. Vannak, akik nem ismeretlenek a szombathelyi közönség számára: Péter Katát, vagy Endrődy Krisztiánt például már sokszor láthatták a Kamara Savaria színpadán. A társulati névsorban talán hárman vannak, akiket sokan ismernek. Tóth Ildikó, a Nemzeti Színház művésze nemrég Szabó István: Rokonok című filmjében tűnt fel a vásznon. Kiss Mari is sokat foglalkoztatott színésznő, a budapesti publikum a színpadon, a filmkedvelő közönség pedig a vásznon is több alkalommal találkozhatott vele. Trokán Péter legismertebb szerepében erdészt alakított a Szomszédok című teleregényben.
Jordán Tamás - igazgató, Weöres Sándor Színház
"Nagyon fontos szempont volt, hogy jó színészek legyenek. Mindenféle szerepet, karaktert el tudjanak játszani, és fontos kritérium volt, hogy akik itt játszanak, szombathelyiek legyenek."
Tárgyalások folynak többek között Szabó Győzővel is, aki szerepet vállalna egy-egy előadásban. A tervek szerint a színészek a karneváli felvonuláson mutatkoznak be a szombathelyiek előtt. Augusztus 25-én társulati üléssel indulna a szezon, majd kidolgoznak egy nagyszabású műsort, amellyel a városban és a környékbeli településeken toborozzák a szükséges 6000 bérletest. A HEMO felújításának első üteme januárra elkészül, addig is egy Fő téri próbahelyiségben gyakorolnak a művészek. Az első bemutató várhatóan februárban lesz: az igazgató valódi közönségbarát darabokat szeretne színpadra állítani.
A Weöres Sándor Színház színészei:
1. Czukor Balázs
2. Czapkó Antal
3. Csonka Szilvia
4. Endrődy Krisztián
5. Horváth Ákos
6. Kelemen Zoltán
7. Kiss Mari
8. Péter Kata
9. Szabados Mihály
10. Szabó Tibor
11. Tóth Ildikó
12. Vlahovits Edit
13. Vass Szilárd
14. Kálmánchelyi Zoltán
15. Németh Judit
16. Szerémi Zoltán
17. Trokán Péter
18. Orosz Róbert
Tárgyalnak még: Tamási Zoltánnal, Szabó Győzővel, Sztankay Orsolyával, Domokos Lászlóval





























