A vendégek dobták az első duplát, de pillanatok alatt fordított a Falco és 5-2-re már ők vezettek. Hullámzó volt a játék, ismét a pécsieknél volt az előny. A bombaformában játszó Kazlauskas triplájának köszönhetően öt ponttal sikerült ugyan meglépnie a szombathelyieknek, de ez az előny is tiszavirág életűnek bizonyult. Egyre pontosabban céloztak mindkét oldalról, Kazlauskas, Karageorgiu és Doyne neve után is hármas került a jegyzőkönyvbe.
A nagyszünet után másfél percig képtelenek voltak betalálni a játékosok. Az egyre jobban belelendülő Williamsnek és a kívülről is pontosan dobó Lapovnak köszönhetően ismét a vendégeknek sikerült néhány pontos előnyt szerezniük. Jött azonban egy 9-0-as Falco sorozat, így következhetett a vendég időkérés. A 38. percben Lapov kipontozódott, majd dühében felrúgott egy széket. Szojan Ivkovics pedig a szombathelyi közönséggel kezdett el párbajozni.
Az utolsó percek ismét a szombathelyieké voltak. Győztek 86-73-ra, így 13 pontos különbséggel utazhatnak a jövő keddi visszavágóra.
A város és a klub jóvoltából ingyen buszok indulnak jövő kedden 11 órakor a Sugár útról, ráadásul a belépőjegyeket is ingyen kapja 110 szurkoló, aki el szeretné kísérni a csapatot erre a fontos mérkőzésre.





























