Dr. Ipkovich György szerint a legfontosabb az, hogy van a városnak költségvetése a 2008-as évre. Történelmi jelentőségűnek nevezte azt az ingatlanvásárlást, amely lehetővé teszi a város északi részén egy új ipari zóna kialakítását. A 326 hektáros volt honvédségi terület megszerzése 20 évre megoldja az ide települni szándékozó cégek területi igényét - hangsúlyozta a polgármester.
Németh Kálmán alpolgármester elmondta, hogy a költségvetés összeállításánál elsősorban a költségszigorítás volt a cél. 300 millió forintos működési hiányt terveznek erre az évre, de ez főként a 2006-2007-ről áthúzódó hatásoknak köszönhető. A működési költségek részbeni fedezésére két ingatlan, a volt strandterület és a Petőfi utcai kollégium eladásával kívánnak fedezetet biztosítani.
Szabó Gábor az integrált városfejlesztési stratégiából azt emelte ki, 2003-ig 2,5 milliárd forintot fordíthatnak többek közt a Fő téri burkolat további kiterjesztésére, a piac rekonstrukciójára és parkolók építésére.
Czeglédy Csaba alpolgármester az "AGORA" pályázattal kapcsolatban megjegyezte, hogy ők ajánlatot tettek a megyének az MMIK átvételére, de mivel ez meghiúsult, a több mint egymilliárdos pályázatot a város tulajdonában lévő HEMO-ra nyújtják be.
Az MSZP frakció nevében Nemény András annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a költségvetést év közben nem kell majd módosítani és felhigítani sem.
Kővári Attila, a Lakásbizottság elnöke beszámolt arról, hogy 310 millió forint jut a panelházak hőszigetelésére és emellett 20 millió forintot fordít az idén az önkormányzat lakásvásárlására.
A Fidesz frakció nevében Lazáry Viktor kifejtette, hogy azért nem tudták a költségvetést megszavazni, mert az oktatás és a kultúra területéről olyan mértékű elvonás történt, amely szakmailag már nem indokolható. A HEMO-val kapcsolatban megjegyezte: a határozati javaslat úgy került a közgyűlés elé, hogy háttéranyag nem készült, amely alapján felelős döntést lehetett volna hozni. Kifogásolta azt is, hogy míg a plénum meghallgatta Jordán Tamást a helyszínnel kapcsolatban, addig a szintén a teremben tartózkodó Joós Tamás erre nem kapott lehetőséget.





























