A különböző standoknál szakemberek vizsgálták a koleszterin- és vércukorszintet, a látás vagy éppen a hallás rendellenességeit. A leggyakrabban látogatott pavilon pedig a melanoma-vizsgálat helyszíne volt.
Keleti Andrea - koreográfus
"Tegnap vércukorszint-szűrésen vettem részt, ma pedig bőrrák-szűrésen. Meg is kaptam a műtéti beutalómat."
A programot népszerűsítők között Czene Attilával, Dobó Katával vagy Hevesi Tamással is találkozhattak a szombathelyiek, akik jelenlétükkel is igazolták, hogy számukra valóban fontos a megelőzés.
A kormány és az állami, illetve civil szervezetek közös rendezvényén a résztvevők az egészséges életmódról és a megbetegedések rizikótényezőiről is kaptak tájékoztatót, amíg a szűrésekre vártak.
Dr. Ipkovich György - polgármester
"Azt hiszem, én is igénybe veszek majd egyet-kettőt, de mindamellett büszke vagyok rá, hogy a szombathelyiek ilyen fontosnak tartják az egészségüket és a megelőzést."
A SZ.É.P. program tavalyi állomásain több ezren vettek részt vizsgálatokon. Ezért is indult újra a program, melynek következő állomása Szolnok lesz.





























