Az uniós előírások többek között azt jelentik, hogy a játékszerek alá ütéscsillapítókat tettek, a homokozók betonszegélyeit elbontották és helyettük faburkolattal látták el, és ahol kellett, a játékszereket is megfelelő távolságba helyezték egymástól.
Marosfalvi József - parkfenntartási részlegvezető, Prenor Kft.
"Ahol a lakosság és a gyerekek száma nagyobb, ott a játszótereket, játékszereket átalakítjuk. 17 játszóteret kell felújítani. December és március végéig készülnek el."
Az oladi játszóteret már felújította a Prenor, az Ady térin még néhány játékszer hiányzik. Ezeket most várják. Amint megérkeznek, néhány héten belül felhelyezik. Voltak azonban olyan játszóterek is, amiket már nem lehetett átalakítani. Ezeket elbontották. Az átalakítások becsült összege 2-2,5 millió forint.





























