A Szombathely-Kőszeg között közlekedő vonat mindössze csak 40 km-es sebességgel haladhat, ahogy az autósok is ugyanennyivel mehetnek át maximum a vasúti átjárón. A MÁV hamarosan fővonallá minősíti ezt a szakaszt, ami korszerűsítést is jelent.
Az átjáró veszélyes, és még inkább az lesz, ha a vonat sebessége megduplázódik, ugyanis a 87-esen Szombathely felől érkezők jobbról a bokrok miatt nem látják, hogy jön-e vonat. De a Kőszeg irányából haladók sem járnak jobban, hiszen nekik balra szintén bokorsor takarja a vasúti pályát.
Kárpáti Zoltán - közlekedési alágazatok főosztályvezetője, NKH
"Március végéig a MÁV a félsorompót felszereli és annak az üzembe helyezése során a bokrokra is figyelemmel leszünk."
A félsorompó persze nem a bokrok miatt készül - mondja a főosztályvezető, hanem azért, hogy egységes legyen a biztosítás módja a megye forgalmasabb főútjain. Ezért ezen kívül még három helyen: Nagysimonyiban, Püspökmolnáriban, és Gencsapátiban egészítik ki a fényjelzőt sorompóval. Ha nem lenne itt biztosítás, akkor 200 méterre kellene a pálya beláthatóságát biztosítani, de ebben az esetben ez a szabály nem érvényes.





























