Hírek

Kötelező is, meg nem is

2008. március 04., 15:03
Nincs nyugalom a kórházi széfek körül. Az MSZP-s Schwartz Tibor bejelentése nyomán - miszerint mégsem kell megvenni a trezorokat - hétfőn több intézményvezető elbizonytalanodott, pár órával később azonban Horváth Ágnes egészségügyi miniszter eloszlatta a kételyeket: a széfek beszerzése igenis kötelező, bár amelyik kórház ezt nem teszi meg, az sem számíthat szankciókra. A Markusovszkyban már megrendelték a páncélszekrényeket, április közepéig fel is szerelik őket. A szakemberek azonban továbbra is erősen vitatják ennek a hasznát.

No comment - így reagált a Markusovszky kórház gazdasági igazgatója a tegnapi közjátékra. Hiszen még maguk a döntéshozók sem biztosak abban, hogyan is rendelkezzenek a széfekről, pedig nem kevés pénzről van szó. Azt a tízmilliós összeget, amit a kórház a páncélszekrények beszerzésére fordít, sok más, hasznosabb célra is el lehetne költeni - mondja a szakember: például matracok, higiénés eszközök vásárlására. Nem beszélve arról, hogy a széfek üzemeltetésére nincs állami fedezet.

15 cég ajánlataiból a legkönnyebben kezelhető trezorokat rendelték meg, összesen 600-at. Csuka Lajosné gazdasági igazgató hangsúlyozta: az értékek megőrzése eddig is biztosított volt egy központi páncélszekrényben, de erre alig volt igény. Csakhogy a rendelet az rendelet - végre kell hajtani.

A tapasztalatok szerint legtöbbször nem a betegek értékeit lopják el, hanem a kórházi csaptelepet, lepedőket, mindent, ami mozdítható. Nem biztos tehát, hogy ez a legfőbb gond a mai, ezer sebből vérző egészségügyben - tette hozzá a szakember.  


 

Gubás Gabi Agora Szombathely