A kedd délutáni sajtótájékoztatóra nem egyedül érkeztek az ellenzéki politikusok, ugyanis több Gyurcsány Ferencnek öltözött fiatal is megjelent a Fő téren. Kezükben olyan idézeteket tartottak - mint például "lárifári", "nem szoktam hazudni" - amelyeket korábban a miniszterelnök mondott a Parlamentben és az országos médiumokban.
Szakály Gábor elnök elmondta: a Fidelitas figyelemfelkeltő akciójával azokat a hazugságokat szeretné bemutatni, amelyekkel Gyurcsány Ferenc megsértette a szavazókat, ráadásul egymás ellen hangolja a generációkat és a társadalmi csoportokat. Az elnök emlékeztetett arra is, hogy a kormányfő a szaktárca vezetőjeként ígéretet tett az ifjúsági törvény megalkotására, majd miután miniszterelnök lett, az ifjúsági minisztériumot is megszüntette. Szakály Gábor hangsúlyozta a március 9-i népszavazás fontosságát, ahol ők három igennel szavaznak majd.





























