Megyénkben a szavazásra jogosultak több mint ötvenöt százaléka voksolt a referendumon. Ez országos rekordnak számít. A kórházi napidíj kérdésében a szavazók 87%-a, a vizitdíj esetében 86%-a, míg a tandíjjal kapcsolatban 85%-a voksolt igennel.
A nép nem kéri Gyurcsány Ferencet, a nép nem kéri a kormányát. - idézte Horn Gábor szavait keddi, a népszavazást értékelő sajtótájékoztatóján Kovács Ferenc. A népszavazási eredmények azt jelzik, hogy az emberek nem buták, és nem szeretik ha átverik őket. - mondta a megyei közgyűlés elnöke.
Az emberek szeretnék, hogyha egy választási kampányban valaki valamit ígér, azt tartsa is be. Az eredmény felhívja a mindenkori kormány figyelmét arra is, hogy ne próbáljanak meg olyan adatokat meghamisítani, amelyek valamennyiünk életéről szólnak. Ne próbáljanak meg mégegyszer olyan eszközökkel élni, amelyek azt a látszatot kelthetik, hogy bizonyos témakörökben minden rendben van, és közben kiderül, hogy az embereknek nagy áldozatot kell hozniuk azért, hogy az egyensúlyi helyzet fennmaradjon - tette hozzá a politikus.





























