Hírek

Este a Nyíregyházát fogadja a Falco

2008. március 12., 14:11
Akár az alapszakasz-győzelmét is bebiztosíthatja a Falco KC Szombathely a szerda esti Nyíregyháza elleni mérkőzésen. A sárga feketék öt fordulóval az alapszakasz befejezése előtt négy győzelemmel előzik meg az üldöző csapatokat. A szerdai mérkőzésen már Kálmán László is a csapat rendelkezésére áll.

Szrecsko Szekulovics együttese két vereséggel a háta mögött várja a szerda este 19 órakor kezdődő összecsapást. Előbb a Pécs elleni Magyar Kupa negyeddöntő visszavágóján kaptak ki Váradiék, majd pedig Kecskeméten szenvedtek vereséget. Egyik mérkőzésnek sem volt komoly jelentősége a csapat szereplése szempontjából, a csapat ennek ellenére ma győzelemmel szeretné kiszolgálni a közönséget. Erre minden esély meg is van, mert az Aréna Savariában ebben a szezonban még veretlen a Falco.

A vendégcsapat-sorozatban hat bajnokit nyert, utoljára január közepén, Pakson szenvedett vereséget Déri Csaba együttese. Nyolc vereség mellett 12 győzelem áll a nyírségiek neve mellett, ezzel jelenleg hatodikak, de a hátralévő mérkőzések ismeretében még komoly esélyük van a legjobb négy közé jutásra.

A listavezetőnél a hetek óta sérült és beteg Kálmán László a héten már edzett és újra játékra jelentkezett, viszont Draughan játéka kétséges a ma esti meccsen. A hétvégén Falco-Körmend rangadót rendeznek, a Rába-partiaknak azonban ma este még kőkemény meccsük lesz a hozzájuk hasonlóan szintén a legjobb nyolc közé pályázó Kecskeméttel. Mindkét vasi csapat mérkőzése 19 órakor kezdődödik.

 

Gubás Gabi Agora Szombathely