Március 15-én nyit Magyarország egyik legnagyobb jászóparkja a Kalandváros. Idén is a megszokott rendben 9-től este 7 óráig fogadja majd a 2 és 12 év közötti gyerekeket.
Tavaly 88 ezer vendége volt a játszótérnek, az üzemeltető SZOVA Zrt. idén ennél több látogatóra számít. A tervek között szerepel a második ütem elkészítése is, a nagyobbak, a 12 és 20 év közötti fiatalokat számára. Addig is szombattól már újrafestett, megjavított játékokkal, gondozott parkkal várja a látogatókat a Kalandváros.