A díjat a Magyar Újságírók Közössége Nyugat-dunántúli Tagozata, az Éhen Gyula Kör és a Szövetség Szombathelyért Egyesület alapította. A 2008. évi Nyugat-dunántúli Sajtódíjat életművük elismeréseként idén ketten is megkapták. Posztumusz díjban részesült Nagy Gáspár, Kossuth-díjas költő. Az elismerést felesége és 97 éves nagybátyja, Nagy Gyula vette át. Utóbbi gondoskodott a költőről gyerekkorában. A másik kitüntetett a Vas Népe egykori sportrovat-vezetője, Bodor Ferenc sportújságíró lett. Az ünnepségen a díjátadáson kívül színes kulturális műsort is láthattak az érdeklődők, a megjelent újságírók pedig az újságírás aktuális kérdéseiről cseréltek eszmét. A nehéz helyzetben lévő újságíró kollégák helyzetével külön előadás keretében foglalkoztak.