A tavasz folyamán első ízben játszott döntetlent és veszített pontokat a Haladás, pedig a látottak alapján győzelmet érdemelt volna a Barcs elleni meccsen. Már az első félidő 17. percében Schimmer góljával vezetésre tett szert a vasi csapat. A hazaiak a 65. percben egyenlítettek Szabó révén. A hajrában Andorka ugyan a hálóba talált, de a játékvezető állítólagos les miatt megsemmisítette a gólt. A táblázaton a Haladás vezet 47 ponttal a 44 pontos Felcsút előtt.
Négy gólt ért el a Viktória női csapata budapesti vendégszereplésén az MTK ellen, de ez sem volt elég a győzelemhez. Kettő-nullás Viktória-vezetés után fordítottak a fővárosiak, végül sikerült is megszerezni legalább az egyik bajnoki pontot. A szombathelyiek közül Tóth egy, Czuder pedig három találatot jegyzett. A táblázaton a Viktória hátránya most már nyolc pont a listavezető Femina mögött.
A Tavaszi Fesztivál egyik rangos eseménye a vasi megyeszékhelyen a Savaria Tánsport Egyesület rendezvénye. A több kategóriában tartott táncversenyen az egyéni kűr latin kategóriájában hazai sikernek örülhetett a közönség. Horváth Dávid és dr. Monostori Veronika megőrizte tavaly megszerzett bajnoki címét. Standard kategóriában a szentesi Budai Attila-Barna Lilla kettősé lett az aranyérem.





























