Az 1995-ben bevezetett környezetvédelmi termékdíj legfontosabb célja, hogy a termékek előállítása, forgalmazása és felhasználása során okozott környezeti károk megelőzéséhez, csökkentéséhez pénzügyi forrásokat teremtsen. Környezetvédelmi temékdíj-köteles egyebek között a gumiabroncs, ezután kilogrammonként 110 forintot kell fizetni, vagy az akkumulátor, melynek díja 156 forint. Január elsejétől azonban megváltozott az adatszolgáltatás rendje, a vállalkozók kizárólag a VPOP felé kötelesek a termékekről nyilatkozni.
Csiszár István - gazdaságfejlesztési vezető, VMKIK
"Mostantól kezdve a Vám- és Pénzügyőrség honlapján érhetőek el azok az információk és tájékoztató anyagok, amelyek ezzel kapcsolatosak. Onnan letölthetők az adatlapok és elektronikusan a bevallás is megtehető. Sőt csak elektronikusan tehető meg."
A módosításra azért volt szükség, mert a pénzügyőrség hatékonyabban képes beszedni a termékdíjat, ugyanis széleskörű jogosítvánnyal rendelkezik a termékdíj-köteles árufélék minőségének megállapítására. A termékek jelentős része importként kerül az országba, így a vámosok egyébként is kapcsolatba kerülnek azokkal.





























