A következő három évben kétharmad részt az unió, egyharmad részt pedig a kormányzat biztosít az új oktatási program 400 milliárd forintos költségeihez. Az Új Magyarország kormányzati konferencia szombathelyi állomásán elhangzott, hogy az esélyegyenlőség már az óvodai nevelésben meg kell, hogy jelenjen. A korai fejlesztést pedig egy kiterjedtebb és az eddigieknél jobban működő védőnői rendszerrel képzeli el a minisztérium. A halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeknek a beóvodázási segélyt adná a kormány, egyszer óvodakezdéskor 20, majd félévenként 10 ezer forint összegben. Hiller István szerint a pedagógusok megfelelő ösztönző-rendszere nélkül elengedhetetlen a színvonal emelkedése. A miniszter hangsúlyozta, a pályakezdők bére a legfontosabb üzenete a programnak.
Hiller István - oktatási és kulturális miniszter
"Nem csak a pályakezdők, hanem a már régóta pályán lévő pedagógusokat is szeretnénk emelt díjazásban részesíteni. Nekik az igazgatójuk bírálja majd el a munkájukat."
A pedagógusok száma 2005 óta folyamatosan csökkent, csaknem ötezerrel. A műszaki munkaerőigény megfogalmazásakor mégis sokszor vád érte a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központját, hogy túl sok pedagógust képeznek.
Dr. Gadányi Károly - elnök-rektorhelyettes, NyME Savaria Egyetemi Központ
"A gazdaság szereplői mindig azt mondják: Sok a tanár, de hát őket ki tanította, hogy elsajátítsák az alapokat. Kevés a tanár, kevés a jó tanár!"
Az Új Magyarország kormányzati konferencián elhangzott, hogy az iskolaépületeknek is meg kell újulniuk, mivel egy felmérés szerint 33%-uk teljes felújításra szorul. Ez 2013-ig 120 milliárd forint felhasználásával valósítható meg.





























