Az új típusú Térségi Integrált Szakképző központ létrehozásának fő célja a megyei szakképzés szervezettségének javítása. A megyei közgyűlés alelnöke, Majthényi László elmondta, hogy szándékaik szerint ehhez Szombathely városa is csatlakozhatott volna, ám a város elutasította az együttműködést.
Majthényi László - alelnök, Vas Megyei Közgyűlés
"Novemberben a megye-város egyeztetésen is téma volt a TISZK, itt már a város jelezte, hogy külön utat szeretnének járni, majd a közgyűlésen döntöttek is arról, hogy városi TISZK-et akarnak, így nekünk nem maradt más hátra, mint amit most járunk."
Az alapításra azért volt minél előbb szükség, mert a Társadalmi Megújulás Operatív Programon belül 400 millió forintos támogatás nyerhető el, és erre az összegre pályázni akart a most alakult megyei szakképzési társulás. Egy későbbi pályázatból infrastrukturális fejlesztést is meg kívánnak valósítani a megyei TISZK-ben. Egyelőre a Megyeházán lesz a társulás székhelye.
A várossal közös fenntartású TISZK további sorsa még kérdéses. A megállapodásban két intézménnyel részt vevő Sárvár polgármestere szerint a képzéssel kapcsolatos szakmai kérdésekben a város és a megye együttműködése kikerülhetetlen lesz.
Dénes Tibor - polgármester, Sárvár
"A megye csak egységesen tud fejlődni. Én abban bízom, hogy az együttműködés így is teljes lesz, mivel átfedések vannak a szakmákat illetően."
Az alapító Vas megye Önkormányzata, valamint Bük, Celldömölk, Sárvár és Szentgotthárd vezetői az alapító okirat aláírását követően társulási ülést tartottak.





























