Hírek

Ötmilliárd iskolafelújításra

2008. március 20., 10:49
Az Európai Unió pályázati forrásaiból a Nyugat-dunántúli közoktatási intézmények felújítására 5 milliárd 250 millió forint nyerhető el. A térségre vonatkozó pályázatra Szombathely is jelentkezett.

A Nyugat-dunántúli Operatív Program tavaly kiírt pályázatára az önkormányzat mint fenntartó jelentkezett. Az elnyerhető összeg 20 milliótól, 1 milliárd 200 millió forintig terjed. Az elnyert összeg pedig vissza nem térítendő. Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata 14 db pályázatot adott be a közoktatási infrastruktúra és szolgáltatások fejlesztésére. A középiskolák között a Nagy Lajos Gimnáziumra kell a legtöbbet költeni, 222 millió forintot meghaladó mértékben. Az általános iskolák között ugyancsak 222 millió forintos pályázati igényt a
Paragvári Utcai Általános Iskolára vonatkozóan adta be a fenntartó. Az iskola igazgatója szerint félmilliárd forint is kevés lenne a szükséges munkálatokhoz, mivel legutóbb a hetvenes évek elején volt egy teljes felújítás az épületben.

Kőváriné Fekete Marietta - igazgató, Paragvári Utcai Általános Iskola
"A rendszeres karbantartás lehetővé teszi a folyamatos munkát, ám a felújítás már elodázhatatlan."

Hogy mi mindent kéne felújítani a már említett 222 millióból? Az állapotokat elnézve, szinte mindent.

Kőváriné Fekete Marietta - igazgató, Paragvári Utcai Általános Iskola
"A Paragvári iskola felújítása régóta húzódott. Szükségünk van a vizesblok, az elektronikus vezetékek és a külső burkolat megújítására is."

Az 1909-ben épített Paragvári utcai épület nem az egyetlen ilyen mértékű felújításra szoruló intézmény Szombathelyen. A városban az összes rászoruló óvoda és iskola épületének részleges felújítási igénye másfél milliárd forint. A héten tartott Új Magyarország Kormányzati Konferencia szombathelyi állomásán elhangzott, hogy az iskolaépületeknek minél előbb meg kell újulniuk, mivel egy felmérés szerint 33%-uk teljes felújításra szorul. Ez 2013-ig 120 milliárd forint felhasználásával valósítható meg.

 


 

Gubás Gabi Agora Szombathely