A Wesselényi u. 16. szám alatti, csaknem 100 éves épületben fognak lakni a színészek. Hét önkormányzati bérlakást alakítanak át, közel 40 millió forintból. Az épület elhelyezkedése kedvező: közel van a belváros, tágas udvara van, ahol kényelmesen lehet parkolni. Kívülről azonban jól látszik, hogy komoly felújítási munkákra lesz szükség.
Dr. Czeglédy Csaba - alpolgármester, SZMJV
"A hét önkormányzati lakás felújítása körülbelül 40 millió forintba kerül, augusztus elsejére elkészül. Egyelőre tehát ez a hét lesz a színészlakás."
A lakásokban most is laknak bérlők, őket máshová költöztetik. A SZOVA Zrt. munkatársai már végiglátogatták a lakókat, hogy felmérjék az igényeket. A színitársulat 15 fős lesz. A város úgy számol, hogy lakásonként két színészt helyeznének el. Néhányan jelezték, hogy inkább egyedül laknának, de van köztük például színészházaspár is. A másik épület, amit korszerűsítenek, és amelyikben többek között Jordán Tamás színházigazgató is lakni fog, az a Gagarin u. 24. szám alatti romos ingatlan. A munkálatok itt is hamarosan megkezdődnek.





























