Hírek

Közgyűlés után

2008. március 28., 13:19
Habár előzetesen rövid közgyűlésre számítottak a képviselők, ennek ellenére viszonylag hosszúra sikeredett a tegnapi vitanap. Pénteken a tisztségviselők és a frakciók fejtették ki véleményüket a napirendi pontok körül kialakult vitákról.

Dr. Ipkovich György polgármester a közbeszerzési eljárás módosításáról kialakult vita tárgy- és szakszerűségét tartotta a legfontosabbnak. Mivel időnként döcögve, nem megfelelően működött a közbeszerzési előkészítő bizottság, az öt főre csökkentés megoldást jelenthet. A Fidesz javaslatát azért nem tudták figyelembe venni - fejtette ki a polgármester -, mert az ellentétes a jogszabályi rendelkezésekkel.

A város bérlakás-helyzetének javítása érdekében több használt lakás vásárlásával kívánnak javítani az igények és a kínálat ellentétének feloldásán.

Németh Kálmán alpolgármester szerint a közgyűlés méltatlanul kevés időt fordított a szennyvíz-beruházás helyzetére. Elmondta, amennyiben Brüsszel nem engedélyezi a pénzmaradvány felhasználását a pótmunkák elvégzésére, akkor ez komoly megterhelést jelenthet a város költségvetésére.

A MÁV 640 millió forintos ajánlatot tett a Haladás-pálya és Perint-patak másik partján lévő, úgynevezett cirkuszterület eladására a városnak, ez komoly vagyongyarapodást jelenthet Szombathelynek - mondta dr. Szabó Gábor  alpolgármester.

Az MSZP frakció képviseletében Oroszvári Péter kiemelte, hogy döntöttek a panelprogram folytatásáról. Nem lesz felső korlátja a benyújtott pályázatoknak, az önkormányzat minden esetben biztosítani fogja a 30%-os önrészt.

Kővári Attila értetlenségének adott hangot, mert felháborítónak tartotta az ellenzék megnyilvánulását bérlakásügyekben. A kereten felül 50 plusz lakás kiutalására lesz lehetőség, két héten belül kifüggesztésre kerül a névjegyzék - tette hozzá a képviselő.

Nem tartja elfogadhatónak az általános és középiskolák költségvetésének 23 illetve 47 millió forinttal történő csökentését a Fidesz - fejtette ki a frakció álláspontját Lazáry Viktor. Ezt csak úgy tudják kivédeni az érintett intézmények, ha létszámcsökkentést hajtanak végre. A MÁV-ingatlanok megvásárlásánál az aggályát fejezte ki a képviselő, mivel nem készült független szakértői becslés a MÁV ajánlatával szemben. Lazáry Viktor kifogásolta azt is, hogy hiába tesznek fel kérdéseket a  Weöres Sándor Színházzal kapcsolatban, ezekre nem kapnak válaszokat. Pedig fontos lenne tudni, tette hozzá a képviselő, hogy milyem módon terheli majd meg évről-évre a színház működési költsége a város költségvetését.

Gubás Gabi Agora Szombathely