Az elmúlt évben mintegy 22,5 millió forintot osztott szét a Regionális Ifjúsági Tanács. Olyan programokat támogattak ezzel a pénzzel, mint táboroztatás, kisösszegű eszközbeszerzés, hálózatépítés, vagy két-három napos, rövidebb programok. Körülbelül kétszázan pályáztak tavaly.
Borsi Róbert - elnök, Regionális Ifjúsági Tanács
"Minden évben a gyermek- és ifjúsági alapprogram keretein belül egy bizonyos keretösszeg kiírásra kerül, amit pályázati formában felhasználásra szánunk civil szervezeteknek. Ez 2008-ban több mint 19 millió forint lesz."
A keddi ülésen részben a 2008-as pályázati kategóriákról, kiírásokról döntöttek. Valamint annak a 3,5 millió forintnak a felhasználásáról, amely még tavalyról maradt meg. Erre nyolcvanan pályáznak.





























