Hírek

Új tulajdonosi program 2009-től

2008. március 26., 14:44
A Miniszterelnöki Hivatal álláspontja szerint 2009 elején beindulhat az Új tulajdonosi program, amelyet most készítenek elő. A tervek szerint az állami vállalatok részvényeiből bárki vásárolhat majd, aki betöltötte 18. életévét. Az első egyeztetéseken Szombathely polgármestere is részt vett.

Aki megtakarított pénzét kamatoztatni vagy befektetni akarja, leginkább forint alapú banki betétbe helyezi a rendelkezésére álló összeget. A Szonda Ipsos felmérése szerint összesen több mint 5000 milliárd forintot helyezett el a lakosság ilyen formában valamelyik pénzintézetben. Az állam úgynevezett vállalkozói vagyona jelenleg 2000 milliárd forint körül van. Ebbe a vagyonba tartoznak az állami nagyvállalatok, mint a Nemzeti Szerencsejáték Rt., az Állami Autópálya Kezelő, vagy a Magyar Villamos Művek Zrt. A tervek szerint ezen cégek részvényeiből is vásárolhat 2009-től bárki, aki betöltötte a 18. életévét. A program egyéb részleteit még nem dolgozták ki.

Dr. Ipkovich György - Szombathely polgármestere
"Technikai megvalósítás, részletes előkészítés folyik. A miniszteri biztos Molnár Csaba, úgyhogy közel lesz hozzánk ez a tevékenység."

A Miniszterelnöki Hivatal őszre ígéri a jogszabályi háttér megalkotását, és 2009 elejére a program elindítását.

Gubás Gabi Agora Szombathely