A Dolgozók útján a nagy forgalom miatt épül majd kerékpárút. Erre nyert mintegy 164 millió forintot a Nyugat-dunántúli Operatív Programban Szombathely. Szintén egy sikeres pályázatnak köszönhetően jut pénz akadálymentesítésre.
Dr. Ipkovich György - polgármester, SZMJV
"Akadálymentesítés mozgássérültek számára, a megközelíthetőség javítására. Két intézmény nyert erre összesen mintegy 30 millió forintot. Ez az Aranyhíd Nevelési központ és az Egyesített Bölcsődei Intézmény."
A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács ma döntött négy település vis maior kárenyhítéséről, valamint az ezévi, összesen 2,5 milliárd forint értékű decentralizált források pályázati felhívásairól is.
Dr. Molnár Csaba - elnök, NYDRFT
"Egy részét útépítésre, a másik részét célkötöttség nélkül kapnak az önkormányzatok a legkülönfélébb feladatokra, hogy milyen fejlesztéseket szeretnének megvalósítani."
Dr. Molnár Csaba elmondta azt is: az iskolák, óvodák infrastruktúra-fejlesztésére - tehát például felújításra, eszközbeszerzésre - kiírt, összesen 5,2 milliárd forintos pályázatnak nagy a sikere. Nemcsak a jelentkező sok, hanem az igényelt összeg is jócskán meghaladja - közel hatszorosan -, a pályázati keretet.





























