Hírek

Bemutatták a terveket

2008. március 27., 11:24
Még ebben az évben elkezdődhet a lukácsházi víztározó építése. Az anyagi támogatásról döntő februári kormányhatározat után most kezdi meg a közbeszerzési pályázatok előkészítését a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság. A tározó terveit szerdán mutatták be a szombathelyieknek. Lehet, hogy a kora délutáni időpont volt az oka, de csak kevesen érdeklődtek a tájékoztató iránt.

Az 1965-ös árvíz egész Vas megyét sújtotta. Szombathely egyes területein csak csónakkal lehetett közlekedni. Ha elkészül Kőszegfalva és Lukácsháza között a mintegy 145 hektáros víztározó, akkor ilyen környezeti károkra már nem kell számítani. Jelenleg, ha másodpercenként 50 m3-nél kevesebb víz érkezik a Gyöngyösön, akkor azt probléma nélkül levezeti a patak, ha viszont ennél több, akkor már kiönthet. A 2009 végére elkészülő beruházás vízszint-szabályozója ilyen esetben a tározót tölti majd. A tervek évtizedekkel ezelőtt elkészültek, most a regionális operatív program közel 2,8 milliárd forinttal támogatja a megépítését.

Abért László - főmérnök, Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság
"A tényleges munkák, amelyek az építkezést készítik elő, csak ezután kezdődhetnek. A közbeszerzési pályázatokat csak ezután tudjuk előkészíteni."

A tározó 5,2 millió m3 víz visszatartását tudja biztosítani. Két horgásztavat hoznak létre és egy száraztározót. Az ezekből kinyert földből pedig 2400 méter hosszú, esetenként nyolc méter magas völgyzáró gátat építenek.

Gubás Gabi Agora Szombathely