A MÁV Szombathelyi Igazgatóságának területén 900 vasúti átjáró van, ebből 700 fénysorompóval biztosított és mindössze 100-nál működik a fényjelzés mellett még csapórúd is. Egy félsorompó a hozzá tartozó műszaki berendezésekkel együtt 11 millió forintba kerül a társaságnak. Hogy a fémtolvajoktól óvják a szerkezetet, a rúd műanyagból készül, így viszont könnyen elsodorják például a kamionok. A pótlásuk is jelentős összeget emészt fel a MÁV költségvetéséből, de vállalják a biztonság érdekében.
Danka Lajos - igazgató, MÁV Zrt. Szombathelyi Területi Képviselet
"Tavaly 500 millió volt. Ezek még áthúzódó beruházások, ezek 130 millió forintot emésztettek fel a beruházási keretből."
A Máv Szombathelyi Területi Képviseletének tervei között szerepel a vonalak korszerűsítése. A Kőszeg-Szombathely közötti szakaszon szeretnék gyorsítani a közlekedést. A pálya jelenlegi állapota miatt sok az úgynevezett lassújel, azaz a sebességkorlátozás. Ez azt jelenti, hogy több helyen 80 km/óra helyett csak 40-nel haladhatnak a vonatok.





























