Molnár Miklós azzal kezdte a sajtótájékoztatót, hogy kezdeményezésükre a SZOVA gondatlan veszélyeztetés miatt tett feljelentést a rendőrségen a beszakadt tetejű sportcsarnok ügyében, amely halálos balesetet is okozhatott volna. Hozzátette, hogy az egész csarnokot át kellene vizsgálni, a város pedig kérjen kártérítést.
Dr. Prugberger Emil szerint itt helyben, a városnak kellene megoldania a népszavazás kapcsán kiesett vizitdíjak kompenzációját. Az elnök szerint azt a pénzt, amelyet korábban a kormány vett el az orvosoktól, mielőbb pótolni kell, mert Szombathely egészségügyi ellátása veszélyben van és az önkormányzatok felelősek a praxisokért. A közgyűlésen is felvetett problémát még ebben az évben meg kell oldani - fűzte hozzá Molnár Miklós.
A színház ügyéről is szó esett a sajtótájékoztatón: a politikusok őrültségnek tartják a HEMO ideiglenes színházzá alakítását, valamint érthetetlennek gondolják a tulajdonok össze-vissza cserélgetését, amellyel tízmilliókat költenek el - hangzott el.
A MÁV-ingatlanokkal kapcsolatban elhangzott: miközben több mint 600 millió forint értékben vásárolna a város egy olyan területet, amely nem hasznosítható azonnal és nem hozna bevételt, addig a másik oldalon féláron, 340 millió forintért akarják eladni a régi városi strand területét, amely nagyon értékes. Szerintük ezt át kellene gondolni és felelősségteljesen dönteni.





























