Az első negyedév statisztikái szerint Vas megyében csaknem 3000 munkavállaló kapott üdülési csekket mintegy 63 millió forint értékben. Ez 7 millió forinttal volt kevesebb, mint tavaly ilyenkor. Szakemberek szerint akár további csökkenés is elképzelhető, mivel e hónaptól személyenként minimum 5000 forint értékben lehet rendelni üdülési csekket. Ez még nem is volna olyan nagy baj, de az új címletezési rend szerint, ha valaki 25 ezer Ft értékben kap bilétát, akkor egy tízezres és három darab ötezres címlet jár neki. Ebből se busz-, se vonatjegyet, se pedig múzeumi belépőt nem tud váltani, mert nem áll rendelkezésére kisebb, egy- és kétezer forintos címlet, az ötezres jegyből pedig nem adnak vissza. Ez a munkavállalók érdekképviselete szerint nem ösztönzi vásárlásra a dolgozókat.
Hogy az áprilistól hatályba lépő intézkedés mennyire hat majd az üdülési csekk igénylésére, nehéz kiszámítani, még az sem elképzelhetetlen, hogy nagyobb értékben vásárolnak a nyaralásukat tervező dolgozók, hiszen a 60 ezer forintos csekk esetében például már úgy osztják el az összeget, hogy a címletek között kétezres és ezres is van.





























